A pénztervezés világában van néhány szabály, ami legalább olyan fontos, mint az, hogy „igyál elég vizet” vagy „egyél rendszeresen zöldséget és gyümölcsöt”. Melyek ezek a fontos pénztervezési szabályok? Íme 5 pénztervezési tipp, hogy mindig nyerj.

1. pénztervezési tipp: Pénztervezés közösen

Nem meglepő, hogy egy párkapcsolatban vagy egy házasságban a pénzért folyó küzdelem is jelen van. A pénz energia, aminek a segítségével megszerezhetsz dolgokat. Természetesen mindenki több energiát szeretne magának. A titok, hogy csapatként működjetek.

Egy csapat mindig erősebb, mint egy egyén. Ha egyetértésben tudjátok meghozni a pénzügyi döntéseket, akkor gyorsabban és simábban fogtok előre haladni a közös és az egyéni célok felé is.

Egy pár, akik korábban teljesen külön kezelték a pénzügyeiket, és egyáltalán nem beszéltek a otthon a pénzről. Szerettek volna sikeresebbé válni ezen a területen, így elkezdték hetente közösen megtervezni a pénzügyeiket. Ennek az lett az eredménye, hogy több hónapra előre meg tudták tervezni a bevételeiket, és új saját vállalkozást is el tudtak indítani. Rájöttek, hogy összefogással sokkal többet érhetnek el. Ilyen ereje van a közös pénzügyi tervezésnek.

2. pénztervezési tipp: Gyakori frissítés

 Minél gyakrabban frissíted a pénzügyi nyilvántartásodat, minél jobban rajta tartod a szemed a bevételeiden, annál jobban kézben tudod tartani a pénzügyi működésedet és közelebb kerülsz a céljaidhoz.

Javasolt legalább hetente 2-3 alkalommal foglalkozni a pénzügyeiddel,  de az elején még az sem baj, ha minden nap szánsz rá néhány percet. Akár hiszed, akár nem, már önmagában ez is hozhat változást.

Hetente legalább 2-3 alkalommal szánj időt arra, hogy naprakészen tartsd a pénzügyeidet.

3. pénztervezési tipp: Legyél rugalmas

Főleg az elején, amikor még csak tanulod a pénztervezést, szükség van rugalmasságra. Előfordulhat, hogy nem megfelelően osztottad szét a pénzt, és lehet, hogy erre csak akkor jössz rá, amikor ki kell fizetni valamelyik számlát. Ilyenkor át kell tenned egyik helyről a másikra a kifizetéshez szükséges összeget. Ha nincs elég pénzed a villanyszámlára, akkor lehet, hogy el kell venned a tartalékból vagy az élelmiszer keretből.

Mikor belevágsz a pénzügyi tervezésbe, akkor el kell kapnod a saját ritmusodat. Szükség van néhány hétre, hogy minden fogaskerék megfelelően működjön. Ehhez is szükség van a rugalmasságra. Az elején még lehet, hogy nincs annyi pénzed, amennyit szeretnél. Ilyenkor tényleg rugalmasan kell kezelni a pénzügyi tervezésed. A lényeg, hogy ne add fel.

4. pénztervezési tipp: Tervezz előre

Tudod mi a legjobb dolog? Az, amikor szükséged van a pénzre, és a pénz ott van, a rendelkezésedre áll. Ennek alapja az előre tervezés. Ez az egyik célja a pénztervezésnek. Ezt akarja mindenki elérni, amikor elhatározza magát, hogy elkezdi tervezni a pénzügyeit. A jó hír, hogy el is tudod érni vele.

Ha például megnézed, hogy ebben az évben mennyit költesz karácsonyi ajándékokra, akkor jövőre megteheted, hogy januártól minden hónapban félreteszed ennek az összegnek a 12-ed részét. Mondjuk, ha 60.000 forintot költöttél, akkor minden hónapban félreteszel 5.000 forintot és jövő karácsonykor ott lesz 60.000 forint, amit karácsonyi ajándékokra költhetsz. Nem kell majd azon aggódni, hogy honnan veszed el a szükséges összeget. Ez az előre tervezés. Jól hangzik, nem?

Ha ezt megteszed az összes többi várható kiadással is, akkor előbb-utóbb eléred azt az állapotot, amikor mindenre lesz pénzed.

Gondold át előre, hogy milyen kiadások várhatóak, amire már most fel tudsz készülni. Nézd meg milyen kiadások voltak ebben az évben. Esetleg milyen váratlan kiadásokba futottál bele. Tervezz előre.

5. pénztervezési tipp: Szánj rá időt

Az emberek néha azért panaszkodnak, hogy nincs idejük a pénztervezésre. Közben pedig szüntelenül a pénz miatt aggódnak. Ehelyett azonban érdemes napi 5-10 percet vagy heti néhány órát rászánni a pénztervezésre.

Azt az időt, amit aggódással töltesz, fordítsd inkább a pénztervezésre és a bevételeid növelésére. Hidd el, hogy ez a legjobb gyógymód az aggódás megszüntetésére.

A jó hír, ha rendszeresen csinálod a pénztervezést, akkor mindig könnyebbé és könnyebbé válik. Minden alkalommal egyre jobb döntéseket fogsz hozni. Olyan lesz, mint egy jól megolajozott gépezet. Gyorsan és hatékonyan fog működni.

Ha követed a fenti tanácsokat akkor hamarosan irányításod alá vonod a pénzügyeidet és a teljes életedet, meg tudod valósítani a céljaidat. Jó hangzik, nem? Akkor vágj bele most!

A fentiekhez segítséget jelent egy jó szoftver, amivel naprakészen nyomon tudod követni a kiadásaidat és a bevételeidet. A Pelfee online pénztervező szoftver ebben segít.

Horváth Attila

pénztervezési szakértő

Pelfee – A pénztervező, hogy bármit megengedhess magadnak!

Regisztrálj még ma a Pelfee használatára!